Ugye te sem gondoltad, hogy a koronavírus még a klotyóra is utánad nyúl? Pedig de.
Túl vagyunk a koronavírus utáni őrjítő bezárkózáson, és végre kezd visszatérni a munka is a rendes kerékvágásba. Indulnak a külföldi utazások, a nyomasztóan pangó utak és a repterek is lassan megtelnek emberekkel. De a levegőben még mégis ott a rontás szele, ami ezernyi apró új szokást hoz magával. Míg itthon, utcán már alig látni maszkos embert, addig külföldön, főleg a reptereken teljes az őrület. Kötelező a folytonos maszkviselés, még a repterek szabadtéri részén is, nemcsak a repülés teljes ideje alatt a fedélzeten, az éttermek asztalait plexifalak választják el egymástól és a kapuk körüli ülőhelyeket is megritkították.
Nem meglepő, hogy a klotyókban is érezhető a változás, az ajtókat nyitva hagyják, nehogy hozzá kelljen érni a kilincshez – mondjuk ez kicsit megnehezíti a nemnek kijelölt klotyó biztonságos felismerését, mert nem látszik a kalaps/szoknyás piktogram – megnövelték a kötelező távolságot, már nem fordulhat elő, hogy tőled arasznyira csurgat, harákol, köpköd a piszoárba valami taszító figura. Van, ahol sima fekete-sárga szalaggal állítják pihenőpályára a porcelánt, máshol csinos kabátkát húznak rá. Valahogy így:







